2014. november 02. 18:00 - CreativePlus

Ficza a 16. helyen fejezte be a második futamot, ezzel sajnos az összetett dobogó is elúszott

A tegnapi nap folyamán Michelisz Norbi Feri lelkét próbálta telefonon jobb állapotba hozni, és néhány jó tanáccsal is segített, míg a szerelők egy új beállítással küldték ma pályára az autót. A verseny első szakasza azt bizonyította, hogy mindkét "beavatkozás" sikeres volt, bár a végeredmény mégsem az lett amit mindenki szeretett volna. SEAT León Eurocup szezonzáró versenyén Barcelonában Ficza Feri a tizenhatodik helyet szerezte meg mellyel az összetett értékelés hatodik pozíciójában zárt. 

A Zengő Junior Team versenyzője a tizenkettedik helyről rajtolt, az első kör végén pedig már a nyolcadik helyen csatázott, sőt a második körben már hatodik ként haladt át a célegyenesben. Az ötödik körben kissé beragadt Hernandez mögé és a vezető négyes így el tudott távolodni, és a hátulról felzárkózók is támadási pozícióba kerültek. A verseny második felében Ficza egy bolyban küzdött és sorra veszítette a pozíciókat míg végül négy körrel a vége előtt a tizenegyedik helyen autózott. A futam végére teljesen elfogyott az autó és a gumi Ficza Feri végül a tizenhatodik helyen látta meg a kockás zászlót. Annak ellenére, hogy a verseny előtt még bajnoki illetve dobogós álmokat dédelgetett a csapat, az idei évben elért eredményre mindenki büszke lehet!

Forrás: Autós Gyorsasági

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ficza55.blog.hu/api/trackback/id/tr926857615

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása